Grillezési élményeim nyugati kontextusban keletről érkezőkkel

Június elején egyik hétvégén kimentünk grillezni az erdőbe a språkcafé (1) főszereplőivel.

(1) Nyugdíjasok szervezik bevándorlóknak itt nálunk a faluban, nyelvtanulás, általában két család jár, meg én, minden kedden. Nem teszek különösebben sokat annak érdekében, hogy svédül tanuljak, de ezt stabilan csinálom. Odamegyek, egy-másfél órára, kapok egy szelet cukros kekszet, meg kávét, közben próbálok kinyögni az 50 szóból álló svéd szókincsemmel összefüggő mondatokat.

Amikor elkezdték szervezni a tanévzáró grillezést, nem gondoltam sokat. Voltam már grillezni svédekkel, vannak ezek a svéd kolbászok (korv), hozzá édes mustár, esetleg ketchup, meg hotdog kifli (bröd), esetleg kávé. A gyerekek ezt eszik, a felnőttek ezt eszik, én ezt eszem. Olyan, amilyen. (Szar.)

Ez is így indult: előző nap vettem pár csomag korvot, kenyeret, egy zsugor szénsavas vizet, aztán nyomás. A lényeg úgyis az lesz, hogy svédül beszélgetünk egymással!

Ali és a családja Afganisztánból érkeztek. A kisebbik gyerekkel, ma 7 éves, még várandós volt a felesége, amikor úgy döntöttek, elmennek szerencsét próbálni. Végigrakták azt, amit a filmekben látunk: ott szorongtak valami hajón a többi bevándorlóval a Földközi-tengeren, nem tudták, mi lesz velük.

Itt Svédországban a nyugdíjasok próbálták felkészíteni, hogy lerakja (svédül) a KRESZ vizsgát, de nehezen megy neki az olvasás és szövegértés. Pedig ha meglenne a jogsija, akkor kaphatna jobb munkát. Hónapokon keresztül szurkoltunk neki, aztán sok-sok kudarc után végül átment. A főszervező Elisabeth, aki a legtöbbet tanította, a végén el is sírta magát, igazi kis svéd falusi jelenet az afgán bevándorló családdal.

Aliék is megjelentek persze a grillezésen.

Az első dolog, ami feltűnt, hogy Ali félrehúzódott egy fához és műanyag kesztyűben egy nagy kondérból módszeresen elkezdett csirkeszárnyakat nyársra fűzni:

Na, gondoltam magamban, itt valami készül! A képen nem látszik, de ez egy elég nagy kondér. Joghurtos sáfrányos csirkeszárnyakat sütött:

Mindenkinek jutott egy nyárs, aki éhes volt, ehetett még. Nem maguknak sütötte, hanem először meggyőződött róla, hogy mindenki kapott a társaságból. Akkor ült csak le, hogy egyen.

Shahramék Iránból jönnek, neki bicikliboltja van itt a városban, ők hamburgert sütöttek. Nem maguknak, hanem mindenkinek. Aztán persze mindenki kapott egy burgert, még az is, aki nem kért.

Az evés után előkerült egy kis nasi:

Érdekes alakú mazsola, azok a kis pici bogyók csicseriborsók. Az asszonyok sütöttek süteményt, azt is felszeletelték, Ali pedig fogalmam sincs honnan, de elővarázsolt egy ilyen teáskannát is az erdő közepén:

(Nyilván ezt is, meg a nyársakat is már itt szerezték be, nem ezzel hajóztak — kell-e mondani?)

Ez a vendéglátásnak egy más szintje, ahol a lényeg mindig az, hogy a másik jól lakjon, és tényleg mindent, amink van, odaadunk a közösségnek.

Ehhez képest svédekkel elmenni grillezni a következőt jelenti (és most nem viccelek):

1. először is nem mész el, mert meg sem hívnak

2. ha meghívnak, és ők hosztolnak, akkor eszel két csoffadt korvot, meg kapsz egy kávét (alap, hogy éhesen távozol), a költséget elszámolják és koronára pontosan át kell swish-elni nekik

3. ha meghívnak, és nem ők hosztolnak, akkor az ő kajájukból nem kapsz, max megkínálnak kávéval, esetleg 1 db sütemény

A svédek, ha élelmiszerről van szó, spúrok. A magyar médiában elhangzottak ellenére nem migráns probléma, hanem spúrság probléma van ebben az országban.

Egyébként ma, amikor ezt a posztot írom Lilivel (lányom) voltunk kinn sétálni és kinn az országúton dudált ránk valaki, mondom wtf, kivagy, aztán láttam csak meg, hogy Ali integet a tovaszáguldó kocsiból.

Hej då!