Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Egyik kedvenc részem a könyvből:

A fiatal hölgy, aki felkeres, már évek óta egyedül él. Azt kéri, segítsek megtalálni erre a magyarázatot, mert amit ő eddig hangoztatott – hogy azért nincs párja, mert a férfiak hülyék –, már a maga számára sem hihető. (A változáshoz vezető úton éppen ez az első lépés: felismerni, hogy a korábbi magyarázataink, ítéleteink nem biztos, hogy megállják a helyüket.)

Kiderül, hogy az ismerkedési szakasszal semmi gondja nincs – ő mindig akkor gondolja meg magát, amikor komolyra fordulnának a dolgok. Olyankor azt érzi, jobb, ha kiszáll a kapcsolatból, mert végül a férfi csak teher lesz a nyakán. Nála is előkerül a származási család témája, beszélgetünk a szülei kapcsolatáról, arról, hogy milyennek látta őket gyerekként, hogyan beszéltek, viszonyultak egymáshoz.

Amikor megemlítem neki a tartalomelemzés módszerét, amelynek segítségével elég pontos képet kaphatunk családunk rejett üzeneteiről, annyira fellelkesedik, hogy hazaérve azonnal előszedi a családi videókat. Napokig mást sem tesz, mint nézi a filmeket a régi karácsonyokról, születésnapokról, nyaralásokról, és jegyzeteli, milyen érzelmi töltetű mondatok hangzottak el.

Amikor a következő alkalommal belép, csak annyit mond: “Már mindent értek!” Kislány korában fel sem tűnt neki, hogy az anyukája mennyit kritizálta, szapulta az apukáját, mennyi lekicsinylő, leértékelő megjegyzéssel illette őt. Akkoriban ezt tartotta természetesnek, sőt egy idő után maga is úgy kezelte az apját, mint egy tutyimutyi alakot, akinek mindent a szájába kell rágni, akire semmit nem lehet nyugodt szívvel rábízni.

Az apa, aki egyébként egy introvertált, csendes fickó volt, labdába sem rúghatott a két nő mellett, míg végül a házból is kiköltözött, és a kert végében álló kis műhelyében éldegélt a családjától elszigetelve. Páciensem gyerekként ezt szintén olyan természetesnek találta, hogy el sem gondolkodott a helyzet mélyebb értelmén.

“Apám ott lakik a műhelyben, hát ott lakik!” Persze voltak magyarázatok, hogy a férfi esténként dohányzik, az anya meg nem szereti a füstöt, és apa sokáig tévézik, ami szintén zavarja az anyukát, de soha nem gondolt bele, valójában milyen kapcsolati dinamika zajlott a két szülő között, és ez milyen összefüggésbe hozható az ő elakadásával.

A kis házi feladat során jött rá, hogy egy az egyben átvette édesanyja élményvilágát, és éppúgy viszonyult a férfiakhoz, ahogy tőle látta. Ez a “lelki copy-paste”, amikor változatlanul illesztem be a szüleim vagy más fontos személyek látásmódját a sajátomba.

Mindenkinek ajánlom a könyv elolvasását, itt lehet megvenni. El tud indítani egy önismereti úton bárkit, főleg akkor, ha valaki nem érti, hogy a világban miért nem működnek a dolgok úgy, ahogy működniük kéne. (Ha egyébként társul a dolog valamiféle konkrét szenvedéssel, akkor még inkább.)

Ne becsüljük alá annak a fontosságát, hogy felnőttként mennyi cuccot, vagy azok hiányát, hozzuk otthonról, és ezek milyen markánsan képesek a személyiségünket és a világgal való kapcsolatunkat befolyásolni. Sőt, szinte minden innen indul.

A könyv egy Nők Lapja lapozgatós valaminek tűnik, de ilyenkor érdemes a kritikus szemlélettel a dologhoz állni, és venni a fáradtságot.