Nehéz elhinni, de eljött az ideje annak is, hogy gyermekkorunk egyik létező (és adekvát!) hálószeme újra elinduljon — és tartalmat szolgáltasson. Mégpedig az ősi nyelven, nem holmi bevándorló angollal. (Megpróbáltam!)
Most megnéztem, 2020-ban hagytam abba teljesen a Plastikot, de előtte levő években már nem sokat írtam. 2019-ben 4 szottyadt poszt ment ki, 2018-ban pedig 10. A legutolsó posztom arról szólt, hogy a Mapillary (startup ahol dolgoztam) bedobta a törölközőt, nem túl vidám.
2024 viszont az újraindulások éve nálunk a háztájon.
Idén januárban FB2-vel újraindítottuk a Heti Meteort, ott nem 4 évet állt a történet, hanem 9-et, most pedig májusban KILŐ a klasszikus “máriós” narancssárga blog, a Plastik média.
(Aki akarja, annak most elsírom magam ténylegesen. Erről lehet, hogy majd még írok részletesebben, de most inkább lépjünk tovább.)
A koncepción persze változtattam: blognak blog marad, viszont Substacken indul el, hírlevél formájában, amit stabil tempóban jelentetek meg. Ez kiszámíthatóvá teszi a dolgot, engem pedig élesen tart. Azt most nem tudnám megmondani, hogy pontosan milyen jellegű lesz a tartalom, meglátjuk.